Főoldal
Civil együttműködés
Zöld a Városligeten túl

A Városliget teljes megújulását célzó Liget Budapest Projekt keretében a Városliget Zrt. az új múzeumépületek és a park zöldfelületének megújítása és bővítése mellett fontosnak tartja, hogy a Liget környéki kerületek is zöldebbé váljanak a fejlesztések alatt. A Liget Budapest Projekt ennek érdekében Zöld a Ligeten túl néven pályázatot hirdet a VI., VII. és XIV. kerületek társasházai számára, melynek keretében cél a kerületi társasházak udvarainak és homlokzatának zöldebbé tétele.

A Liget Budapest Projekt a park és környezete megújulását, illetve zöldesítését célzó miLigetünk programsorozat részeként hirdeti meg Zöld a Ligeten túl pályázatát. A verseny két kategóriában, a társasházak belső udvarának, illetve homlokzatának zöldesítésére ír ki pályázatot a VI., VII. és XIV. kerületi társasházak számára. Mindkét kategória legjobb tervének megvalósítását pénzbeli támogatással díjazzák.  

„A Zöld a Ligeten túl már a harmadik megvalósuló pályázat a miLigetünk programsorozatban. 2014 tavaszán a környék iskolásai számára írtunk ki padterv pályázatot, aminek köszönhetően a nyár során 53 egyedi tervezésű padfelújítást valósíthattunk meg a Ligetben. Ezen pályázatok célja a környékbeliek aktivizálása, bevonása.” - mondta Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. Augusztus végén a Liget Budapest Projekt a Színes Város csoporttal közösen hirdetett kreatív ötletpályázatot a használaton kívüli betonfalak megújítására. A nyertes pályaművek már láthatóak az Olof Palme Ház mögötti területen. 

 

A kerületi társasházak zöldesítését segítő Zöld a Ligeten túl pályázat jelentkezési határideje 2015. március 31.

A pályázatról bővebb információ a miLigetünk Facebook oldalán található:

https://www.facebook.com/miligetunk?fref=ts